top of page

2016.05.20. Péntek
Dunaharaszti rendezvényház
ÖSSZEHÁZASODIK
Aki már hallotta, de nem hitte el, aki már tudja, de nem jegyezte fel, és aki még nem is hallotta írja fel a naptárjába:
Gyurián Mihály
A vőlegény
Vörös Alexandra
A menyasszony


Rólunk
Több mint 9 éve történt, hogy izomszalag szakadás miatt ágyban gyengélkedtem 2 hétig. Ebben az állapotban nem szabadott nagyon lábra sem állnom. De már unalmas volt a folyamatos fekvés, mehetnékem volt.
A barátaim bulizni készültek, így egy este én is velük tartottam. Már hallottam a helyről ahol tartották azokat a bizonyos szombat esti bulikat, így lenéztünk Miklósra a Fuvaros étterembe. Itt ismerkedtem meg Szandival, aki szintén baráti unszolásra jött el a buliba, mert ő is hasonló jókat hallott a hangulatról. Ezt úgy hívják, hogy véletlen.
Később az is kiderült, hogy egy iskolába jártunk, ahol a folyosókon, az udvaron akár össze is találkozhattunk, de az élet úgy hozta, hogy én elkerültem egy másik iskolába.
Már gyermekkorunkban is tudták a szüleink, hogy egymásnak vagyunk teremtve, hiszen van egy olyan óvódás kori képünk amin hasonló ruhában vagyunk, piros kockás ingben, és kék mellényben. Ha kíváncsi vagy a képre, kattints a képeink fülre.
Tücsök és Cöcke! Ezek vagyunk mi! Fél szavakból is megértjük egymást.
Vannak dolgok amiket csak mi értünk. "Tudsz jösz" , "Szépt" és csak mi tudjuk, hogy mi a kapcsolat Tihany és a táska között! Nem bírunk, és nem is akarunk egymás nélkül élni, mert megbolondítjuk egymás napjait, már 10. éve!
Olyan mintha mindig is ismertük volna egymást, hiszen együtt nőttünk fel. Az esküvő után pedig MiSiM megadja nekem azt amire mindig is vágytam! Család leszünk!



bottom of page